A lakberendezés gondját bízza rám.

A lakberendezés egy igen izgalmas, kreatív része az alkotásnak, hiszen itt már egy meglévő helyiséget kell élettel, színekkel, mintákkal, bútorokkal megtölteni úgy,hogy az a lehető legkellemesebb összképet érjük el. Azonban akár egy nappalinak ha csak a falát festjük más színűre, belecsempészünk egy rafinált tapétát és néhány kiegészítőt anélkül, hogy a bútorokat vagy a szőnyeget kicserélnék, már akkor is egy nagyon látványos változást tudunk elérni.
A kreatív „játék része” lehet egy már meglévő bútor átalakítása, újrafestése, a körülötte lévő dolgok megváltoztatása és máris egy teljesen más környezet fogad minket.
De akár egy semleges alap bútorzatot és színeket is fel tudunk dobni kiegészítőkkel. Ha éppen „kék korszakunk van”, akkor kékkel, ha „zöld”, akkor zölddel, ha karácsony van, akkor a bordóval, a pirossal. Kell egy jó alap, és azt utána úgy díszítjük, variáljuk, ahogy szeretnénk, hiszen a legtöbb esetben azért nem 5 évente cserélünk ki egy burkolatot, vagy bútort, sőt ragaszkodunk meglévő tárgyainkhoz, ahhoz fűződő emlékeinkhez.